Társfüggőségi minták a szektákban
2011.06.18. 15:45
Nem kevés időt hagytam ki a blogírásból. Az elmúlt röpke fél évben rengeteg emberrel és helyzettel találkoztam, ahol újra és újra találkoztam a társfüggőség mintáival. Olyan lehet ez, mint azzal a lánnyal, aki babát szeretne: mindenhol várandós kismamákat lát.
A másik téma, ami újra és újra előkerül, a szekták témája. Mi egy szekta, kik az áldozatok satöbbi. Fura, ez a két téma valójában annyira erősen összekapcsolódik, hogy el kell gondolkodni: ha rendbe akarod tenni magad a társfüggőség nyavalyáidból, előbb-utóbb "vallási" témákba ütközöl.
Egyre többen ismerik a társfüggőség fogalmát
Szerencsére. Bár meg kell hagyni, az emberek többsége (még azok is, akik társfüggőséggel foglalkoznak) gyakran mondogatják: Igen, ez egy komoly gond, szerencse, hogy én már túl vagyok rajta... Vagy a másik típusválasz: Én? Bárcsak lennék társfüggő, de hát, szingli vagyok. És a minták mindkét esetben kicsúsznak a kezük közül...
A "társfüggőség", ahogy én használom, olyan szokások és minták gyűjteménye, melyek az ember egészséges fejlődését akadályozzák, hátráltatják, tudatos, felnőtt viselkedését torzítják, élete irányát összezavarják. Ezen minták közül is inkább olyanok, melyekben a saját szabadságunkat, tudatosságunkat, felelősségvállalásunkat dobjuk oda, a látszólagos béke, biztonság, bizonyosság reményében.
Ez persze csak egy szempont, messze nem definíciónak szánom ezt a megfogalmazást. Sokkal inkább arra szeretnék rámutatni, hogy szerintem társfüggő minta például, ha igazunkért kellene kiálljunk, de a konfliktust nem vállalunk fel -- titkon félve, hogy nincs igazunk, az emberek nem fogadnak el, nem vagyunk szerethetőek stb. És a minta szempontjából édesmindegy, hogy ezt a konfliktust a partnerünkkel, a sarki boltossal vagy éppen a lelki-szellemi közösségünk vezetőjével szemben nem vállaljuk fel.
Egyre trendibb szektatagnak lenni
Legalább is, sokan így gondolják. Hiszen mindenki "különleges" akar lenni. Ő olimpiai bajnok, a másik világgazdag, a harmadikért rajonganak a férfiak/nők. Hát hol rúghatnék én labdába? Hogyan bizonyítsam magamnak, hogy értékes vagyok, hogy értelme és célja van az életemnek? De várjatok csak, mindőtöket lekörözöm! Lehettek akárkik az életben, én akkor is több leszek nálatok, majd meglátjátok: ha nem is itt az életben, de a halál után majd megtudjátok, hogy nekem vannak a legerősebb barátaim! Mert ti kis csacskák nem tudjátok, hogy csak mi éljük túl, csak mi születünk újra, csak mi nem jutunk a pokolba, csak mi... akárhogy is, a lényeg, hogy csak mi!
Így aztán ma már tényleg nem is értem, hogy emberek komolyan gondolják, hogy egy jóravaló szektatagság nélkül valamire is viszik az életben? Vicc!
De akkor mit is csináljon az egyszeri ember, aki nem akar szektába se tartozni, de a (ki is mondta így...) "világ legnagyobb szektájába", az ateisták közé sem akar tartozni? Honnan ismerszik meg egy szekta és hogyan lehetünk biztosak benne, hogy ahova tartozni szeretnénk, az nem szekta?
Mi számít szektának?
Nem, kedves Olvasó, ebbe a kérdésbe most nem megyek bele -- már csak azért sem, mert ez szokott a legfőbb csimpaszkodója lenni minden embernek. Az én csoportom nem szekta, mert: stb. stb.
Sokkal fontosabb, hogy megnézzük a kapcsolat másik oldalát: Az egyén számára, tehát számomra mit jelent egy adott közösség (vagy hitvallás, csoport, eszmei irányzat, mozgalom stb.) tagjának lenni?
- Mit remélek kapni ettől a társaságtól? Bármilyen szinten is.
- Mit kapok ettől a közösségtől valójában?
- Mit vár el tőlem ez a mozgalom, társaság, közösség nyíltan?
- És valójában mi az, amit még belerakok, mi az, amit megteszek "értük"?
- Egyensúlyban van a két oldal?
Gondolkozz el egy picit, te mit remélsz valójában egy adott társaság tagságától? Sokan kimondottan azt várják például egy "klub" tagjaként, hogy a klub (neve és kapcsolatai által stb.) segítse, könnyítse meg a tag boldogulását. Hogy szívesebben segítem a klubtársam, mint egy idegent, ettől szektának nevezhető egy klub? Nem feltétlenül. Azért elgondolkodtató, hogy ha ott van az a kis kitétel, hogy "köteles vagyok..." az már azért elgondolkodtató. Az már a személyes szabadságom ellen megy. De hát, mondják erre, ezért léptél be, nem?
Vagy például, kimondottan csak annyit ad egy "vallás" a tagjainak, hogy a tag elmondhatja magáról: "ide tartozom". Mellette pedig a tagok egymásban erősíthetik a "kiválasztottság" érzését, így egy idő után (többnyire kimondatlanul) mindig hozzáteszik: és ezáltal én többet érek, mint te... és megint elértünk egy nagyon kényes peremvidékre.
Volt egy érdekes élményem Amerikaországban: Egy kedves ismerős éppen átfuvarozott a Golden Bridge túloldalára, miközben mesélte, hogy egy gyönyörű lakóparkba terveznek beköltözni a férjével, már csak az van hátra, hogy a férje végigcsinálja az ősi rituálékat. Mint kiderült, a lakóparkba csak az ottani modern szabadkőműves társaság tagjai költözhettek be, így, ha valaki be akart költözni, előtte végig kellett tanulnia a "hipertitkos" liturgiát, megesküdni (persze, csak formálisan...) az életére, hogy a szabadkőművesek titkosságát megőrzi satöbbi, satöbbi. Hogy most akkor ez a társaság szekta-e? Nem ez a fő kérdés.
A fő kérdés, hogy te miért kerültél oda: egy függőségi mintád "miatt" lettél tag, vagy szabad döntésből? Egy társfüggő számára ez egy ugyanannyira összemosódó fogalom, mint a részeg ember számára a sudoku számai. Sőt, felháborító kérdés! Persze, hogy szabad döntésből! Majd biztos egy ilyen kis nyikhaj akárki jön itt nekem és be akarja nekem magyarázni, hogy valamiféle minták miatt döntök így vagy úgy...
A "jól nevelt szektatag" pedig nem is gondolkodik ilyen kérdéseken. Sőt! Egyrészt jó mélyre nyomja magában ezt a kérdést, másrészt pedig sokszor kompenzálásként (hiszen ez valamiféle sejtelmes bűntudatot hoz elő) elkezdi saját csoportját aktívan fényezni ismerősei között.
Valami fura érzése ugyan van, de azt simán el lehet nyomni. Majd betudjuk a szent kiválasztottság mellékhatásának. Akkor még büszkék is lehetünk rá...
Kilépni a kusza hálóból
Nem is olyan egyszerű. Az ember a saját vélt vagy valós vállalásai, hitvallásai, tévedései (mert mindenki ember, ezért természetes tévedni... de egy kiválasztottnak azért ez a jog már nem annyira jár) és baklövései miatt egy idő után olyan kusza hálóban találja magát, ahonnan szinte már ki sem lehet lépni. Ha pedig úgy érzed, hogy nem szabadulhatsz, biztos lehetsz benne, hogy valami baj van. De hogyan tovább? Merre van kifelé?
A minta ugyanaz, legyen szó egy káros-kóros párkapcsolatról, egy családi kötelékről, egy munkaviszonyról, vagy akár vallási hovatartozásról. Úgy kicsiben, mint nagyban. Mert kicsiben is hallhatjuk, hogy "de ha egyszer már igent mondtál neki, kötelességeid vannak", és nagyban is "ha egyszer már hitet tettél a mi Istenünknek, a titkosszolgálatnak, az egyetlen Élőnek vagy éppen a vadászszövetségnek (megfelelő kiválasztandó), akkor te ebben az életedben hordani fogod a társaságunk jelét, akár tetszik, akár nem..."
Persze, most sarkítottam, hiszen a legtöbb társaság, vallás, közösség stb. nem mond ki ilyet, inkább csak "érzékelteti" a tagjaival. Esetleg néha példát statuál, elrettentésként... Társasága válogatja. Előfordul, hogy csak egy sziklaszilárd alapelvet tartanak és tartatnak be minden taggal: Aki ebben a társaságban van, az gyógyíthatatlan. Egyszerűen képtelen saját magán segíteni, ez a társaság az utolsó mentsvára. Nélkülünk elpusztultál! És mi több kell egy érzékeny, sérült léleknek, minthogy az örök kárhozattal fenyegessék?
Olyan szép volna, hogy csak úgy jönne egy megmentő és kirángatna ebből az egészből! Egy új szerelem, egy új vallás, egy új munkahely és már nem is lenne probléma az életemben! Jönne a Herceg, a mostani kötelékeket egyszerűen elvágná és boldogan élnénk vele, egészséges, egyenrangú kapcsolatban...
Szomorú hírem van: A hőn várt változást sajnos nekünk magunknak kell kezdenünk. Méghozzá éppen saját magunk megismerésével -- ezen belül pedig az említett társfüggőségi mintáink megismerésével. Ez az első lépés. Ember, értsd meg magad. (Vagy, hogy ha így ismerősebb: Ember, ismerd meg önmagad!) Ha már tudod, hogy miért vagy te benne egy helyzetben, ha már nem a "másikat" okolod a helyzeted miatt, akkor elindultál a helyzet megértése felé. Elindultál a társfüggő mintáid felfedezése felé. Elindultál a gyógyulás felé.
Nem csoda, hogy nincs olyan szekta, amelyik szívesen nézi, ha tagjai mélységeiben foglalkoznak a társfüggőség témájával... Még a végén rájönnek...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
