Szeretni magam...

2010.12.03. 22:24

Olyan ez, mint gyermekkoromban. Akkor is ugyanígy működtem, csak akkor nem gondoltam, hogy ezen változtatni kéne. Úgy van, hogy keresek valamit vagy valakit, és ő lesz az "életem értelme". Mindenki ezt csinálja. Az ügyesebbek telerakják az életüket több "életértelmével", egy férjjel, feleséggel, gyerekekkel, munkával, szent céllal, hobbival. Rossz esetben valamilyen káros szenvedéllyel.

De a lényeg, hogy legyen "miért" élni.

De miért nem vagyok képes saját magamért élni? Saját magamért boldog lenni? Akkor merem csak elhinni, hogy boldog vagyok, ha a másik rám mosolyog. Akkor van értelme az életemnek, ha valakin segíteni tudok stbstbstb.

Miért nem tartom saját magamat méltónak a saját magam segítésére? Miért lehet "bárki más" és miért nem lehetek én? Hiszen én is ember vagyok, nem? Magamnak mégsem adom meg a jogot, hogy elfogadhassam a saját segítségem, szeretetem, támogatásom. Miért? Miért tartom magamat kevesebbnek, mint bárki mást?

Pedig addig, amíg ezt nem lépem meg, addig igazán szeretni sem tudok. Hogyan szerethetne olyan ember igazán, aki képtelen magát szeretni? Addig csak hitegeti magát az ember. Addig nem szeret, hanem csak szolgál -- és a szolgálataiért cserébe odaadást és hűséget kuncsorog.

Szerző: Gyurmi

9 komment

Címkék: mittudomén

A bejegyzés trackback címe:

https://gyurmi.blog.hu/api/trackback/id/tr982491773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2010.12.06. 15:24:55

Érdekes, hogy tele a világ olyan emberekkel, akik csak önmagukért élnek, és mintha mégsem lennének boldogok. Szerinted hogyan mutathatjuk ki a másik iránti szeretetünket, ha nem azzal, hogy 'szolgáljuk őt', és hűségesek vagyunk hozzá?

Gyurmi · http://szy.hu/ 2010.12.06. 16:47:05

@Tamara72: Szia Tamara! Találó kérdés! A magam kis világában úgy látom, hogy sokan egyszerűen tényleg nem képesek szeretettel teli kapcsolatban élni (legyen ez családi, pár-, vagy egyszerűen baráti kapcsolat). Egyszerűen azért, mert sosem tanulták meg kifejezni, megélni, megengedni maguknak.

Gyakran ennek a következménye, hogy "csak önmagukért élnek". Valójában vágynak rá, hogy boldog "társas"kapcsolatban éljenek, de nem tudják, hogy hogyan, így beindul a bé terv: Jól vagyok én egyedül... Nna, hát ezek az intimitáskerülők, valójában nem önmagukért élnek, hanem a félelmük miatt felépített saját börtönükben.

A ló másik oldala, amikor ki akarjuk mutatni a szeretetünket, mert attól érezzük, hogy mi magunk szerethetők vagyunk. Ilyenkor túlzásokba esünk (én is...), a másik minden óhaját kiszolgáljuk, már nem egyenrangúak vagyunk vele, hanem a szolgájává válunk. Szolgálunk, és reméljük, hogy ő hű marad hozzánk. Pedig nem attól lesz hűséges valaki, hogy megteszünk érte mindent.

Hát, valahogy így...

2010.12.08. 08:39:25

Márpedig úgy nem lehet, hogy intimitás (értsd: játszmamentes kapcsolat) is legyen, de azért azt csinálhassak, amit én akarok. Szavaidat úgy foglalnám össze, hogy a mai ember gyáva feladni önmagának egy részét, nem hajlandó megfizetni ezt az árat egy 'igazi' kapcsolatért. "A szeretet két ember között azt jelenti, hogy a másik öröme, jó érzései (...) fontosabb, mint az enyém. A szeretet lemondást jelent az önző, egocentrikus életvitelről. A szeretet szívesen vállalt áldozatokkal jár utólagos számlabenyújtások, megbánások nélkül. A szeretet - ha már megszűnt is - visszaragyog a múltból, mint az élet legfontosabb ajándéka. Még egyszerűbben: a szeretet annak az öröme, hogy a másik a világon van." (Popper Péter)

Gyurmi · http://szy.hu/ 2010.12.09. 08:54:46

@Tamara72: Köszönöm a hozzászólást és... namostakkornemértem :) Az első mondatodban írod, hogy az intimitás és a szabadság nem fér össze. Ennél mire gondolsz?

Igen, az összefoglalás helyes, és az 'igazi', az számomra nem csak macskakörmök között igazi, hanem tényleg az. Mert amíg nem adod fel "önmagad egy részét", (amit itt én valójában az egoizmus egy részeként értelmezek), addig képtelen vagy saját magadat adni a másik felé, tehát a kapcsolatnak lesz egy "határa".

Popper Pétert én is tisztelem, szeretem, sok írásán nevelkedtem én is. Egyetlen kicsi feszültséget érzek itt: "a szeretett lény érzései fontosabbak, mint az enyém". Itt nincs tisztázva, hogy az én igaz érzéseim, vagy az én egoista dolgaim? Nagy különbség! A saját egoista dolgaimnak mindenképpen háttérbe kell szorulnia, ez fontos. Viszont itt jön a trükk: ha a saját igaz érzéseimet is "alacsonyabbnak" minősítem a másik boldogságánál, máris nem egyenrangú kapcsolatról van szó. Ebből pedig egyértelműen következik, hogy nem a szeretet legtisztább irányába mutat, hanem csak a szolgáló szeretet egy esete lesz.

Egy anyának például feladata, hogy a gyermeke számára a biztonságos közeget megteremtse, táplálja őt stb. De két felnőtt között a szeretet nem okozhatja egyik ember érzelmi elnyomását sem.

Ezért látom veszélyesnek úgy fogalmazni, hogy "annyira szeretlek, hogy az én érzéseim nem is annyira fontosak, csak a te boldogságod". Én véletlenül sem szeretnék olyan partnert, aki saját igényeit, érzéseit alárendeli az én jólétemnek. (persze, lusta egoista énem vágyik rá, de akkor sem!...) És azt tapasztalom, hogy nagyon sok ember képtelen megtalálni ezt a határvonalat.

Ez nem zárja ki, hogy egy egyenrangú kapcsolatban, szeretetből fakadóan én ne tegyek meg olyan dolgot, mely a másiknak jó, sőt! A szeretet igenis, valahol önkéntes ajándékozás, és az idézet többi része nagyon is szép és igaz képeket hoz!

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.02.13. 16:08:15

@Gyurmi:
Szia Gyurmi!

Szerintem ket malomban orolsz Tamaraval. Egyetertek veled abban, hogy az igaz erzesek meg az egoista erzesek ket kulon dolog es amig az egyikrol beszelunk de a masik van az agyunkban gondolatkent, addig a ket fogalom osszekeveredik es valoban onzosegnek tunhet masok szemeben, hogy en a sajat erdekeim ele nem helyezek soha senkit. Pedig nem az.
Nyilvan a szulo-gyermek erzes az sokat valtoztat ezen a gondolatmeneten (ebben en nem tudok nyilatkozni, mert nem vagyok szulo), csak azt tudom, hogy en mindig azt hallottam otthon, hogy anyukam mennyire felaladozta magat ertem, meg o mindig csak velunk foglalkozott nem pedig magaval, ami gyerekkent nagyon farasztott es terhelt(!) es egyaltalan nem a szeretetet ereztem belole hanem a sokkal inkabb a gyuloletet es az onzest.
Igy jobban jartam volna, ha inkabb 'onzo' lett volna egy kicsit legalabb.

Gyurmi · http://szy.hu/ 2011.02.16. 15:18:27

@karalabe4: Szia Karalábé :) Köszönöm a hozzászólást! És külön köszönöm, hogy személyes tapasztalatot írtál!

Húha, nagyon komoly dologra mutattál rá! Igen, és teljesen igazat adok! A "szülőnek lenni" egy nagyon komoly felelősség (és sajnos én is csak elméleti síkon vagyok egyelőre -- így aztán csak "okoskodom" :).

Ahogy látom a mostani eszemmel, az ember a lehető legjobbat akarja kihozni szülőként magából. És itt aztán ember legyen a talpán, amikor egy minden szempontból megterhelő és feszített állapotban (fizikailag, pénzügyileg, hosszan, felelősséggel stb.) folyamatosan "magas színvonalat" tud nyújtani. Hát, én egyszerűen csak csodálom, hogy még a leglehetetlenebb helyzetben is ki képes hozni magából rengeteget egy anya!

A fontos kérdés, hogy az ember (és főleg a nő, mert az anyák helyzete ebből a szempontból duplán terhelt) van-e már olyan önismereti, kommunikációs, problémamegoldási stb. szinten, hogy szinte "zsigerből" a jó megoldással álljon elő, közben jusson figyelme a stressz oldására és akár észrevegye, hogy ha bekapcsol nála valamilyen "káros gyerekkori minta".

Sok anya egyszerűen nem rendelkezik ilyen "képzettséggel", így nem is tehet mást, az automatikus mintákra bízza magát. Olyan ez, mint a repülőgép: amíg a földön van, szerelgethetjük (tisztogathatjuk a mintákat stb.), de ha egyszer felszállt (megjött a baba), ott már nincs idő "egy hét lelki elvonulásra", vagy "két nap emésztési időre".

Sok szülő például hozza azt a mintát, hogy "csak akkor vagy jó szülő, ha feláldozod magad". És ő egyszerűen csak jó szülő akar lenni és ezért (tegyük hozzá: legtöbbször értelmetlenül) károsítja magát. Miért? Mert hite és tudása szerint ezzel adja a legjobbat.

Azt hiszem, ilyenkor a legnehezebb dolog megérteni a helyzetet és megtalálni saját magunkban az automatikusan "felvett" mintát. Ha sikerül, akkor megtörjük a "generációs hagyományokat": mi már szerencsésebben tudjuk segíteni a gyermekeinket.

Egy pipa. Hááát, az ég tudja, hogy hány pipa kell még... de dolgozunk rajta. És szép lassan tisztulgatunk!

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.02.21. 08:51:58

@Gyurmi: Nagyon jo a pelda a repulogep-szerelesrol menet kozben....Igen, en is ugy latom, hogy az emberek a 'felvett' es nagyon gyakran tudatalatti mintakat kovetik az igazi szeretet utja helyett. Lehet az egeszet arrol az oldalrol is felfogni, hogy ami belolunk kijon (pl tettek, szavak, viselkedes formajaban) azert mi vagyunk a felelosek. Ha a felvett minta valami miatt hibas, es sajnos nagyon sok esetben az, akkor az a mi sajat felelossegunk annak megvizsgalasa es felulirasa.
Ki mase is lenne?

Tehat nem lehet az elet-hevere vagy egyeb mas fontos teendokre fogni ennek elmulasztasat. Ez meg sajnos akkor is igaz, ha valaki szulove valik (sot szerintem, akkor meg fontosabb, mert akkor tole fugg valaki), mert ezt az allapotot az a szemely maga idezte elo (semmifelekeppen sem a gyerek) igy az illeto egy magasabb elvarast, mercet allitott be sajat magaval szemben, amiert nagyobb erofeszitest kell tennie, hogy megusse. Sok ember szamara ez keptelensegnek bizonyul, mint ahogy sok esetben az is, masok csak egy logikusnak tuno kifogashalmazbol varat epitenek maguk kore, ami sokszor panaszkodasban nyilvanul meg, elpazarolva ezzel ertekes energiakat, amit a helyzetuk orvoslasaba is fektethetnenek.
Ha ezeket az "agyfaraszto" eseteket egyenkent vizsgalat ala tennenk akkor nagyon sokszor az ongyulolet, a sajat maguk nem elfogadasa jonne ki, mint hatter informacio. Es igaz is, aki nem kepes szeretni, dedelgetni, elfogadni magat az a kulso kornyezetetol (pl a sajat gyerekeitol (!)) szeretne ezt megkapni, de mivel a szeretete nem sajat magabol indul ki, igy csak a sajat ongyuloletet fogja tudat alatt a masiknak kozvetiteni. Ezert viszont nem azt fogja kapni cserebe, amit vart.....igy az olyan emberek, akik'mindig csak jot tesznek es a tobbiek soha nem ertekelik' tipusu allapotban szenvednek, valojaban a sajat onzesukben vannak, mert nem voltak hajlandok melyen elgondolkodni, magukba szallni a sajat egyeniseguk hianyossagaival kapcsolatban.

Ugyanis az a kenyelmesebb, ha nem kell szembenezni magunkkal, masszoval: az nem igenyel onfelaldozast.

Gyurmi · http://szy.hu/ 2011.03.03. 17:13:03

@karalabe4: Köszönöm és egyetértek! Azért meg kell hagyni, hogy a legtöbb ember "belesodródik" az ilyen helyzetekbe, tehát nem tudatosan vállal fel sokkal többet, mint amennyit ellátni, adni képes, hanem olyan döntések, vagy éppen "beleúszások" hatásaként, amiknek akkor még nem látja a vonzatát.

Épp a minap beszéltem egy pszichológussal, aki azt mondta: "Az emberek a saját kis hülyeségeiket addig csinálják, amíg eléggé fáj nekik... és akkor utána rájönnek és abbahagyják." Azon gondolkodtam, vajh ezeket az embereket tényleg hagyni kell öngyűlöletben, szenvedésben, fájdalomban "fetrengeni" hagyni, vagy valahogy lehet nekik segíteni? Itt nem pont arra a segítségre gondoltam, hogy "jól belerúgok még egyet, hátha észreveszi magát", hanem tudatosan, építő jelleggel. Csak ehhez pontosan kell látni, hogy a másikban hol van a sérülés és az hogyan tud meggyógyulni.. Talán ezért nem annyira népszerűek ezek a "lágy" gyógyító módszerek... nagyon sok empátia és tudás kell hozzá.

Ehh, de ez megint egy másik téma :)

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.03.05. 18:37:16

@Gyurmi:
Hu te nagyon kedves vagy!
A lagy, gyogyito modszerek sajnos csak nagyon keves emberre hatnak, szerintem...de nem itt van a baj, hanem az a kerdes, hogy mennyire van kozom a masok eletehez? Igazabol nagyon nagy batorsag es nem keves pofatlansag kell ahhoz, hogy keretlenul barkinek tanacsokat adjunk. En latom ezeket a dolgokat a sajat csaladomban, de keptelenseg errol beszelgetni a legtjukkel, ha megis megteszem csak a haragosokat gyujtom magamnak....
Nekik kell oda jutniuk, 'hogy elegge fajjon' es ok maguk akarjanak kimaszni a gondokbol, amibe belecsusztak vagy nem csusztak, de mindenki sajat maga felelos az eletert...
Egyebkent a fajdalomban fetrengesrol az a velemenyem, hogy az lehet, hogy csak mi latjuk igy kivulrol, annak a szemelynek pedig jo, mert talan a korabbi helyzetehez viszonyitja, ami meg rosszabb volt (pl egy rossz hazassag is tunhet 'jo'-nak egy borzaszto gyerekkor utan). Ezert nem lehet sok esetben 'kivulrol' segiteni, persze a velemenyunknek hangot adhatunk....(azt altalaban nem szoktak szeretni..)
süti beállítások módosítása