A minap írta Kerol, a rossz minták letevésével kapcsolatban, hogy:

"... itt minden nap meg kell küzdeni a "démonjaiddal", mert ha 5 évig tökéletesen kivéded a támadásukat és egy nap lazítasz, újra a régi mintánál találod magad..."

Ez a gondolat nagyon gyakran kerül elő, amikor az emberek rossz szokásokkal, mintákkal kapcsolatos "kikecmergése" nem sikerül. Legyen ez egy "egyszerű" kényszeres evés vagy valami súlyosabb függőség.

A Weinhold házaspárnál olvastam először, hogy ahhoz, hogy egy mintát letegyen az ember (hogy egy "démonától" megszabadulhasson, ahogy Kerol fogalmazott), a gyógyulás három fázisán (vagy szintjén) kell végiglépkedjen:

Első fázis: A közvetlen önkárosítás megszüntetése
(A drámázó, „Tűzoltóra várva”)

Egész addig, amíg az ember éppen nyomja magába a zserbószeleteket (itt jegyezném meg, imádom a zserbót, a Napfényesben például lehet kapni mákos zserbót... bár ez nem tartozik szervesen a cikkhez), vagy éppen padlizsánlila arccal üvölti le a házastársa fejét, (tehát aktív fázisban, amikor "a program fut"), hiába is magyarázunk neki, hogy mennyivel jobb vagy szebb lenne az élet másként. Ilyenkor az ember nem önmaga -- ilyenkor az ember felett a program átveszi az irányítást.

Az első szinten az ember nem tudatos még arra, hogy a függőségi program mikor kapcsol be, mikor veszi át az irányítást. Itt tehát az elsődleges cél, hogy az ember egyáltalán tudatosítsa: igen, van, hogy kikelek magamból. Igen, ilyenkor olyan dolgokat teszek, amilyeneket "tiszta állapotban" nem tennék. De egyszerűen nem tudok ellenállni.

Az ember el kell jusson (egyedül vagy külső segítséggel) abba az állapotba, hogy képes nem belelépni az ördögi körbe (csak egy falat/slukk/kupica és beránt az örvény). Az első szint rövid távon, de eléri, hogy az ember "valamennyire" tisztább állapotba kerüljön (például egy egyhetes bentlakásos elvonókúra, vagy a nagymama szigorú felügyelete stb.). Ilyenkor az ember tiszta, de az elvonási tünetek nagyon erősek. Ebben az állapotban nagyon nehéz hosszú ideig megmaradni. Valójában ez egy vízválasztó pont: Innen vagy fölfelé, vagy lefelé. Egy drámahős nem tud egyszerűen csak lenni. Valaminek történnie kell, legyen az szélesvásznú bukás vagy világraszóló katarzis.

Ha kikerül az ember az állandó felügyelet alól, akkor vagy bele tud kapaszkodni valamibe, vagy menthetetlenül visszacsúszik. Ha belekapaszkodik, akkor a második fázisba léphet.

Második fázis: a fenntartható élet kialakítása
(A páncélos lovag)

Ezen a szinten az ember -- már valamennyi önkontrollal rendelkezve, de még mindig pengeélen táncolva -- új szabályokat alakít ki (vagy fogad el). Ezek alapján a merev szabályok ("dogmák") alapján szervezi újra az életét -- így elérve, hogy nem csúszik vissza. A biztonság ára viszont a szabadság csorbulása is. Ha valaki a vörös hajú szomszédtól mindig idegrohamot kapott, lehet, hogy egy ilyen dogmába kapaszkodik: A vörös hajú emberek végzetesek lehetnek számomra, tehát mostantól egyetlen vörös hajú emberrel sem vagyok hajlandó beszélni.

A dogmák megvédenek, mint egy várfal. Minden veszélyes faktort (ételt, italt, cigarettát, embertípust, filmet stb.) a várfalon kívülre zárnak.

(Egy érdekes párhuzamra itt térek ki: amennyire a tranzakcióanalízis Szülő - Felnőtt - Gyermek állapotait nézzük, a szülői viselkedések mögött gyakran ilyen merev, megtartó típusú mintákat találunk)

Ezek a megtartó minták olyanok, mint a középkori lovagok páncéljai. Erős harcossá válunk általuk, megvédenek minket a sárkánytól... Bár, kicsit kényelmetlen a mindennapi viselet.

Sokan ilyen páncélként "viselik" új hobbijukat, új baráti körüket, új szenvedélyeiket, vagy akár új vallásukat. Aki helyesen viseli páncélját, az akár egész életében képes lesz kivédeni a sárkány támadását, húsz-negyven-hatvan éven keresztül, rendíthetetlen katonaként állni az ostromot.

Igaz, a páncél kizár sok mást is az életünkből, nem csupán a sárkányt, de a túlélésért folytatott küzdelemben ez még "feláldozható veszteség".

Harmadik fázis: A gyökerek gyógyítása
(A bölcs)

Amikor az ember már rutinosan képes fenntartani a mindennapi küzdelmet, érzi, hogy a sárkányt képes kordában tartani, egy idő után elgondolkodik: hogyan lehetne elérni, hogy ne állandó harccal kelljen fenntartani a béke illékony burkát?

"Ha leengedem a pajzsom, megláthatom az élet gyönyörű szépségét körülöttem... Igen, igen, ott a sárkány is, de nicsak! Hiszen gyönyörű tulipánok nyílnak körülöttem és ez a kedves kiskutya is boldogan ugrál... Szép is volna egy olyan világ, ahol nincsenek sárkányok!"

Az ember itt egy fura helyzetbe kerül: ha leereszti a pajzsot, szembe kell nézzen a sárkánnyal, ha fent tartja, sosem lesz képes megsimogatni a kutyust. Idővel egyre jobban megismeri a sárkányt. Tudja, hogy mitől "pöccen be", hogy "hova harap", tudja, mit akar a bestia. Ez a tudás (és tapasztalat!) idővel bölcsességgé érik. Emberünk már rutinosan kezeli a támadásokat, még a pajzs sem kell hozzá. Már önerőből is elbánok vele. Persze, ha az ember beképzelt, pőrén odatartja a torkát a sárkánynak, az bizony bele fog harapni. Mert a sárkányok ilyenek.

Aztán jön egy pont: rájön az ember, hogy mi is az, amit a sárkány akar. Hol van benne az érzékeny, támadható pont, ahova a sárkány mar. Mi az a belső sérülés, belső hitrendszer, félelem, program, kielégítetlen vágy, elnyomott emlék, torz gondolat, ami utat nyit a támadónak

És szép lassan dolgozik saját magán. Gyógyítgatja a kisebb-nagyobb sérüléseket, kisebb-nagyobb "bejáratokat". Egy idő után azt veszi észre (és ezt az időt lehet napokban, hetekben, de akár években is számolni!), hogy ott, ahova a sárkány harapni akar, már nincs is seb. Egyszerűen nem tud beleharapni.

Itt már pajzsra sincs szükség: a sárkány még próbálkozik (és rendszeresen vissza-visszajár, hátha idővel újra talál egy másik "ajtót"), de hiába is próbál harapni, egyszerűen képtelen sebet ejteni.

Hiába dugják az ember orra alá a piásüveget, a csokis tortát, a tűt, az ember nyugodtan, egyenesen ki tudja mondani: köszönöm, de én már nem élek ilyenekkel. És a sárkány továbbáll.

A kulcs: a kapaszkodó

Rendkívül fontos, hogy a három fázisban más és más a kapaszkodó. Az elsőben az elvonási tünetek ellen felsorakoztatható összes eszköz szóba jöhet. A második szinten a kapaszkodó valamilyen rendszer lehet (akár egy táplálkozási rendszer, akár egy vallás, egy spirituális csoport, egy támogató közösség, de lehet, hogy éppen egy aktív hobbi, egy szerelem, vagy éppen egy gyermek), a lényeg, hogy hosszú távon, állandó segítséget és menedéket nyújtson a kóválygó léleknek.  A harmadik szinten viszont a legnagyobb segítőnk az önismeret és a bátorság. A legnagyobb bátorság ugyanis ahhoz kell, hogy szembenézzünk saját hiányosságainkkal!

 

Nem mondom, nem is mondhatom, hogy az út ilyen egyszerű. Van, hogy sokkal bonyolultabb, van, hogy vargabetűkön át vezet, és van, hogy tucatnyiszor visszacsúszunk. De szép lassan mindannyian sárkányszelidítőkké válhatunk, először kis, öklömnyi Mulanokkal tanulva meg a szelidítés művészetét, később pedig egyre nagyobb vadakkal is képesek leszünk elbánni... Mert először ugye, galamboknak prédikál az ember... De talán, nem is olyan sok idő múlva, mi is képesek leszünk saját sárkányaink megszelidítésére!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyurmi.blog.hu/api/trackback/id/tr702644730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kerol 2011.02.08. 04:43:31

Köszönöm a nekem dedikált cikket! :) Még kicsit emésztem, mert nekem a függőségtől való megszabadulás (alkohol, drog, bulémia, anorexia - értsd felvett viselkedések, válaszreakciók a téged ért sérülésekre) és a rossz beidegződésektől, rossz mintáktól (konfliktushelyzet kezelési módja: konfliktuskerülés/ajtócsapkodás,tányértörés, szeretetre való képesség: majomszerű csüngés a másikon/érzelmek kimutatásának képtelensége, "bűne" - thx kedves szülők) való szabadulás nem tűnik ennyire egy kalap alá vehetőnek, nem vagyok benne biztos, hogy az utóbbitól ennyire "egyszerű" lenne megszabadulni, de megrágom.. (és ki is próbálom! ;) )

Gyurmi · http://szy.hu/ 2011.02.08. 15:08:27

@Kerol: Köszönöm! És köszönöm, hogy rágódsz rajta. Nagyon sokat gondolkodtam én is ezen (és még mindig törpölök, persze). Úgy gondolom, hogy nagyon mesterkélten lehet csak határt húzni a "függőségek" és a "rossz szokások" közé. Valahol ugyanaz az elmélet működik mindkettőben. A játékrendszer ugyanolyan elméleteken alapul, csupán nagyobb tétben folyik a játék.

Ami érdekes (ahogy én tapasztalom), hogy egész addig a pontig, amíg misztikus távlatokba és magaslatokba emeljük a függőségeket, addig sokkal nehezebben tudunk vele dolgozni. Hiszen egy (pszichológiai értelemben) "szexfüggő vagyok" az már egy komoly üzenetet hordoz: "olyan betegségem van, amiről mindenki tudja, hogy titáni küzdelmek árán is csak bizonytalan eredményt lehet elérni", míg mondjuk egy "nem szedem össze magam után a ruháimat" csupán egy egyszerű "lusta disznó, figyelj jobban" választ vált ki a környezetemből. Pedig lehet, hogy a háttérben sokkal nagyobb sérülés lappang az utóbbi esetben -- és sokkal komolyabb segítségre volna szükség.

Kerol 2011.02.09. 21:46:06

@Gyurmi: Igen, az elmélet talán ugyanaz, csak míg a függőségeknél tisztában vagyok vele hogy tegyük fel megiszok napi 5 sört (max. azzal nem, hogy nem tudnék nem meginni, de előbb utóbb azért ez leesik, minden különösebb önismereti kutakodás nélkül is), addig az olyan tanult minta, mint hogy a vitákat jobb kikerülni, inkább hallgatni, nem visszaszólni, akkor sem ha az érdekem azt kívánná... nos itt ritkán jön az AHA élmény.. mert már 2-3 éves korra belémívódott azzal együtt, hogy én csendes természetű vagyok.. /v fordítva... ha minden feszültséget egy kiadós kiabálással vezetek le, azt sem felnőttként kezdtem hanem már kisgyerekkorban, azol a minta rögzülésével együtt az is belémivódott hogy hát istenem, mi egy ilyen olaszos család vagyunk, ilyen a temperamentumunk, örököltem, kész... rettenetesen mélyre kell ásni ahhoz, hogy rájöjj ez nem veled született dolog, hanem tanult valami... és még nehezebb kialakítani új mintákat.. mivel az alkohol példájánál maradva arról azért vannak emlékei az illetőnek, hogy milyen volt az élete mielőtt alkoholista lett, hogy úgy is jól tudta magát érezni, úgy is tudott jókat nevetni és humoros vicceket mesélni hogy nem ivott meg 6 sört... viszont arról már aligha vannak emlékeink, hogy hogy lehet elmondani a véleményünket, ha erre sosem volt mód / hogyan lehet emberi módon kommunikálni, ha ezt sosem láttuk..
Nagyon nagy körvonalakban én itt látom a különbséget és a minták átírásának nehézségét.

Gyurmi · http://szy.hu/ 2011.02.16. 15:35:54

@Kerol: Köszönöm! És mégis azt mondom, hogy "nem is annyira biztos"!
Azt írod, hogy az alkoholista még emlékszik, hogy tudott nevetni alkohol nélkül is. Ezzel kapcsolatban két dolog jutott eszembe:

1. Arra emlékszik, hogy boldog volt, de vajon úgy emlékszik rá, mint egy elérhető állapot? ("Ha most vidám akarok lenni, azt el tudom képzelni alkohol nélkül?) Talán azt mondja: "igen, vidám tudtam lenni, de ez egy teljesen más érzés, amikor iszom, sokkal vidámabb tudok lenni, mint akkor". És itt a csapda: Azt _hiszi_, hogy a vidámság ezen szintjét csak az alkohollal érheti el. (ez több minden miatt lehet, például belső blokk, amit nem tud tudatosan feloldani, de az alkohol áttöri, vagy más ilyesmi)

2. Megtalálja-e a gyökerét? Sokan nem az igazi problémával kötik össze a tünetet (sok minden állhat az alkoholizmus hátterében. Ha például az illetőnél egy gyermekkori kommunikációs zavar miatti önértékelési gond van az alkoholizmus mögött, akkor hiába akarjuk kikezelni az alkoholizmusból, egyszerűen csak a tünetet kezeljük. Mellélövünk. Aztán csodálkozunk, hogy ideig-óráig jobban van, majd megint visszaesik.

Ezért igyekszem szétválasztani a "betegség okát", a sebet; valamint a "betegség tünetét", pl. a viselkedési torzulást.

És ezek alapján mondom, hogy a függőségeket alapvetően meg kell(ene) vizsgálni minden esetben, mint "tünetet" is. Hogy mi van a hátterében, mi a kiváltója.

Ilyen értelemben mondom, hogy egy függőség is és egy negatív minta is lehet valaminek a tünete: lehet, hogy megtalálhatjuk a háttérben a "betegség okát" (ami lehet egy téves tanulás vagy egy lelki seb stb.).

Innen következtettem én a kezelés menetére (általános esetben):
1. tűzoltás
2. stabil állapot kialakítása
3. forrásokok gyógyítása
süti beállítások módosítása