Egy sokszor előkerülő minta. Egy önismerettel foglalkozó szemszögéből.

Alaphelyzet: Lajos csapja a szelet Klárikának. Lajos igazi lovag, minden szükséges kelléket felsorakoztat, láthatóan sportos, aktív, gyakorlatias, segítőkész... kiállja a próbák sorát, végül megkapja a "tökéletes partner" jelzőt. Az ifjú pár összebatyuzik, Lajos pedig igen rövid idő után metamorfózison megy át. Már nem segít otthon, kifejezetten lusta, nem lehet rávenni semmire, nincs benne tűz, sőt, mintha "csak a rosszat hozná haza". Klári elgondolkodik, hogy mivel érdemelte ki, hogy ismét belenyúlt egy rakás kakiba? Hogyan lehet, hogy az igazi férfi, egy igazi társ helyett most itt áll plusz egy teherrel?

Big Baby

Feltevés: Lajos önkéntelenül belecsúszott egy újraélési folyamatba, melynek célja egy gyermekkori sérülés gyógyítása. Ez a folyamat Lajosnál nem feltétlenül tudatos. A sérülés és az ahhoz kapcsolódó gyógyulási vágy olyan erős, hogy minden leendő alkalommal előre tör. Könnyen lehet, hogy mihelyst olyan partnert, helyzetet talál, ahol eléggé "biztonságban" érzi magát, (maga sem érti, hogy miért) átvált "ellátandó kisgyermek" viselkedésbe. Mivel Klárika nagy valószínűséggel "jó anya" érzetét kelti (vagy emlékezteti Lajost valamelyik saját nevelőjére), ez a gyógyulási vágy elemi erővel hatalmasodik el rajta.

Kifejtés

a) Lajos:  A gyermekkori sérülés lehet például egy egyszerű "társadalmi minta", például, hogy a fiúk nem sírnak, vagy valamelyik szülőjétől meg nem kapott szeretet utáni vágy. Mivel az "életnek tovább kell folynia", Lajos kiskorában tudatos részétől elzárta a belső érzelemvilágának azon részét, amelyik vágyik a gondoskodásra. Felnőtt korában lehet, hogy egyszerűen nincs tudatos kapcsolatban érzelemvilága érintett, sérült részével. Ő maga sem érti, hogy miért változik meg a viselkedése, mihelyst egy nővel összeköltözik. Könnyen lehet, hogy ezt az "érthetetlen viselkedést" racionalizálja, esetleg a másikat okolja érte ("A nőnek az a dolga, hogy ellásson", "Örüljön, hogy a házamban lakhat", "Régen imádnivaló volt, most meg olyan, mint egy házisárkány, hát mit vár?" stb.). Lajos tehát egy olyan folyamatba zuhan bele, melyet nem tud, illetve nem akar tudatosítani.

b) Klárika: Minden játszmához két ember kell. Lehet, hogy Klárikában csupán néhány "ártatlan" minta dolgozik: lehet, hogy például attól érzi magát igazi nőnek, hasznos embernek, szerethetőnek stb., ha másvalakit kiszolgál, ellát. Lehet, hogy azt látta gyermekkorában, hogy "apa dolgozik, anya otthon főz és közben morog a férfiakra" stb. Ezért könnyen lehet, hogy eleve olyan partnert vonz be, akinek elég erős belső sérülései vannak, hogy később gondoskodhasson róla. Ez a folyamat Klárikánál sem tudatos. Sőt, Klárika programjai is "védik magukat": magyarázatot szolgáltatnak, vagy éppen mást okolnak ("minden férfi ilyen", "egy rakás szerencsétlenség vagyok", "ez pusztán szerencse dolga, nekem megint ilyet dobott a gép", "ez legalább nem alkoholista" stb.). 

Mit tehetünk?  Alapvetően két út áll Klárika és Lajos előtt. Az egyik út, hogy próbálnak tovább evickélni, akár párkapcsolaton belül, akár új partnert találva, az igazi forrás felszámolása nélkül. "Élhetővé próbálják tenni" jelenlegi életüket, akár külső segítséggel, kényszerítő erővel. Ennek az útnak az előnye, hogy rövid távon belül "látványos eredményeket" érnek el -- megtanulják szinten tartani a kapcsolatukat, saját hangulatukat stb. Hosszú távon veszély lehet, hogy a fel nem oldott feszültség folyamatosan jelen lesz, esetleg más utakat talál, hogy kifejezze magát. Ezek a mellékutak akár a durva függőségi mintákig is terjedhetnek -- alkoholizmus, fizikai bántalmazás stb.

A másik lehetőség, hogy mindketten felvállalják a tudatos önismereti munkát. A jelenlegi helyzetben látszólag Lajosnak van nagyobb feladata, de fontos kimondani, hogy Klárika számára is fontos az önismereti munka. Itt a munka három területre terjedhet ki, egyéni munka, partnerrel/csoporttal végzett munka, valamint szakemberrel végzett munka. A legfontosabbnak én az önmagunkon végzett munkát tartom. A legtöbb mintára alkalmazható az alábbi négy lépés: Felismerés, beismerés, megismerés, végül feloldás. Ez a második út, a tudatos önismereti munka újtának előnye, hogy a gond forrását kezeli, így képes megerősíteni Lajos sérült lélekrészét, automatikusan megszüntetve ezzel a káros tüneteket. Hátránya viszont, hogy Lajostól és Klárikától is odaadó munkát, őszinteséget, lelki fájdalmakkal való szembenézést, kitartást igényel, sőt, a folyamat előre láthatóan nem csupán egy-két hétig, de akár hónapokig is elhúzódhat.

Taking it easy

A második utat, az önismeret útját tudatosan kell válasszuk, senki sem fog helyettünk végigmenni ezen az úton, sőt, semmilyen tablettát vagy gyógyszert sem kaphatunk semmilyen orvostól, amitől egyszeriben jobban ismerjük magunkat. De amit nyerünk általa, a belső fejlődés, mely erősen, egészségesen, szervesen életünk részévé válik.

A bejegyzés trackback címe:

https://gyurmi.blog.hu/api/trackback/id/tr962496141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2010.12.06. 15:32:52

Igen, a játszmák...Olyan is van, hogy valakit csak addig érdekel egy másik ember, amíg bezsebeli tőle a kis érzelmi zsetonjait, és utána továbbáll...;)

Gyurmi · http://szy.hu/ 2010.12.06. 16:52:19

@Tamara72: Milyen érdekes lenne, ha rendszeresítenénk a (hmmm, melyik filmben is volt) sztrókadó gépet: beülsz, öt percig mondják neked a színészek, hogy jó vagy, szeretlek, imádlak stb...

Oké, az embernek be kell csapnia saját magát, hiszen tudja, hogy a színészek nem őszintén, szívből mondják, sőt, az ember gyakran egy ölelésből többet kap, mint tíz perc virtuális ömlengésből... De hát ha egyszer több talicskányi ember rohangál, akik még egy ölelést sem tudnak, mernek kérni senkitől?!?...

2010.12.08. 08:44:11

Valószínűleg nem tettek meg mindent azért, hogy legyen valaki mellettük, aki 'csak úgy', minden kérés nélkül megölelné őket. Pl. azok a szülők, akik panaszkodnak, milyen rosszak hozzájuk a gyerekeik. ("Hát ezt érdemlem tőled?" - "Ezt!")
süti beállítások módosítása